Utoljára 2012-ben volt hasonló szakvásár a hajdú-bihari megyeszékhelyen, amit az ágazat helyzete miatt szüneteltettek, de most újra komoly igény van rá. Az elmúlt öt évben sok olyan innováció történt például a gépészet – az épületek levegőztetése, a hűtés-fűtés – terén, ami mindenképpen indokolja szakvásár rendezését – mondta Vaszkó László, a kiállítás igazgatója.
Hozzátette: az idei a 16. szakvásár Debrecenben, a mintegy háromezer négyzetméter alapterületen ötven kiállító mutatja be termékeit és szolgáltatásait, a vasárnapig nyitva tartó vásáron 5-6 ezer látogatóra számítanak.
A Hajdúép keretében megrendezett Kertép kertészeti szakkiállításon mintakerteket, virágosított balkonokat és teraszokat is bemutatnak hazai kertészetek – fűzte hozzá.
Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere hangsúlyozta: a családoknak fontos az otthonteremtés, ebben segíthet a Hajdúép kiállítás, többek között a digitalizáció, az új technológiák, az okosházak újdonságainak bemutatásával.
Forrás: haon.hu
A következő HajdúÉp-ig hátralevő idő: