Kiállításaink

HíreinkÖt év szünet után újra lesz HajdúÉp Debrecenben

Öt év szünet után újra megrendezik a HajdúÉp Építési és Lakberendezési Szakkiállítást a debreceni Főnix Csarnokban. Az érdeklődők külső és belsőépítészet legújabb vívmányaival találkozhatnak a három napos rendezvényen. Az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat a régióban, ezért nagy érdeklődésre számítanak a szervezők.

Legutóbb 2012-ben rendeztek HajdúÉpet a Főnix Csarnokban. Az elmúlt években a rendezvény elmaradt a gazdasági válság miatt, amely leginkább az építőipart sújtotta.

- Az elmúlt évben is 35 százalékkal növekedett az építőipar teljesítménye, és megugrottak a magánlakás-építések is. A HajdúÉp pont azt a célt szolgálja, hogy összehozza az építkezni vágyókat és az ágazat beszállítóiparát, hogy a beruházók minél szélesebb körben tudjanak válogatni, tudjanak a döntésükhöz információt szerezni – mondta el Vaszkó László kiállítás-igazgató.

A rendezvényen teljes áttekintést kaphatnak az érdeklődők a házépítés minden fontos részletéről. A hideg, illetve a meleg burkolatoktól egészen a nyílászárókig. Az aktuális piaci igényeknek megfelelően a látogatók egy helyen tudják majd felmérni a teljes ágazati kínálatot. A cél, hogy a cégek és a vásárlók találkozzanak egymással és megismerjék az újdonságokat.

- Lesznek kész házak is, lesznek modern építőanyagok, lesznek modern épületgépészeti eljárások. Azt tapasztaltuk, hogy az épületgépészetben forradalmi újítások történtek. Hat évvel ezelőtti eszközöket szinte már nem is nagyon fogunk látni, akkora fejlődésen ment ez az ágazat keresztül – magyarázta Vaszkó László.

A külső környezet legalább olyan fontos, mint a belső, ezért lesznek kertépítészek is.

Emellett jelen lesznek a pénzügyi szolgáltatók is, hogy a források igénylésében és a döntésekben segítsenek.

Az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat a régióban, ezért nagy érdeklődésre, 5-6 ezer látogatóra számítanak a szervezők.

Forrás: dehir.hu

Visszaszámláló

A következő HajdúÉp-ig hátralevő idő:

0
év
0
hónap
0
nap
2019. Április 12-14.
2024 © HajdúÉp - Minden jog fenntartva
x x x x x